ARHÍVUM

2. RUG ART FEST

A SZŐNYEGTERVEZÉS ÜNNEPE

2. RUG ART FEST a CAFe Kortárs Művészeti Fesztiválon valósut meg a Budapest Bálna első emeleti, több mint 1000 nm-es Makett termében. Kiállítás ünnepélyes megnyitója 2018. 10.08. 18 órakor volt. Az est háziasszonya Kocsis-M. Brigitta újságíró, műsorvezető volt. A fesztivált Feledi Balázs művészetíró nyitotta meg, Farkas Erzsébet hegedűművész és Rozsnyai Béla szoborhangszerei közreműködésével. A bemutatón 65 alkotó vett részt. A népművészek, képzőművészek, iparművészek, művészeti iskolák, tárgyalkotók közel 130 alkotása volt megtekinthető. A tárlaton több projketet is bemutattak. A SZETT csapata a RUG ART LAB projekt keretében 2018-ban elkészült szőnyegeit tárta a látogatók elé, a Woolcano csoport a 2017-es alkotótáborban készült kísérleti munkáikat, Mosonszolnok faluközössége is megörvendeztette monumentális falikárpitjával az érdeklődőket, valamint a Pécsi illetve a Budapesti Művészeti Gimnázium tanulói is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A textiles alkotások mellett megtekinthetőek voltak Réthey-Prikkel Tamás fotográfus lenyűgöző műhelyfotói, amelyeket a Magyaroszágon működő négy szőnyeg- és alapanyaggyártó műhelyében készített. A kiállítás együttműködő partnere az EUROPA DESIGN, a bemutatott szőnyegek installációját kiegészítik néhol a cég által forgalmazott design székek. A Szakmai Aranyvilla Díjat Regős Anna vehette át, a közönség Aranyvilla Díjat pedig Kovács Móni. A fesztivál különlegessége az is, hogy a HUNGARPET szőnyegszövő üzem vezetője, Borbély ferenc felajánlott két szőnyeget a közönségszavazók számára, melyet a záró rendezvényen sorsoltak ki. A látogatók nagy örömmel fogadták ismét a magyar tervezők bemutatkozását. Idén is nagy volt az érdeklődés, a csaknem 2000 látogató örömmel fedezte fel az újabb izgalmas szőnyeg-textil kreációkat. Voltak olyan érdeklődők, akik egy évvel ezelőtt is eljöttek a szemlére, és boldogan kifejezték mennyire örülnek, hogy újra megrendezésre került a kiállítás. Az újság is nagy sikert aratott, visszatérő látogatóink elmondásuk szerint az előző évi újságot is megőrizték. Több vidéki városból érkeztek csoportok, Pécsről, Kaposvárról, Mosonszolnokról, de még Erdélyből Sepsiszentgyörgyből is. 12 művészeti középiskolás osztály Budapestről és 3 osztály vidékről, illetve számos egyetemi hallgató járta körül a kiállított alkotásokat, fedeztek fel izgalmas technikákat. A Száljátékok műhelyben örömmel kipróbálta szinte minden korosztály a Gondold Át pályázat néhány szövő-hurkoló-sodró eszközét. Voltak olyan kreatív hölgyek, akik fonallal jöttek vissza és a hurkoló eszközön sálat készítettek maguknak és barátaiknak. Voltak diákok, akiki újra eljöttek szüleikkel, vagy barátaikkal, hogy mégegyszer átnézzék a tárlatot. A közönségszavazat is nagy sikert aratott, a látogatók közül többen éltek a lehetőséggel, és választottak kedvenc tervezőt. Mindenki mosollyal és sok sok gratulációval búcsúzott. Élménynek tartották a látottakat és többen meg is köszönték a tervezőknek, szervezőknek, hogy itt lehettek. Külföldi látogatók is számosan elcsodálkoztak a magyar textiltervező művészek kreatív, és izgalmas alkotásain. Köszönjük minden támogatónknak, hogy ez a kiállítás idén is megvalósulhatott.

kiállítás képei

fotó: réthey-Prikkel tamás

S/ALON BUDAPEST

Lakástrend kiállítás az arénában - rug art fest előzetes

megnyitó

budapest bálna 10.08.

záróest

Budapest Bálna 10.21.

szőnyeg-varázs-szőnyeg

rug art lab

szett projekt - hungarpet 2018

mma támogatásával

MORFTEXTIL

gondold át

formatervezési pályázat kiállítása

műhelytitkok

réthey-prikkel tamás fotográfus kiállítása

újság

száljátékok

workshop

sző-fon-nem takács

Múzeum-pedagógiai foglalkozások

aranyvilla

szakmai & közönség díj